Nikolett Asgar

Nikolett Asgar a csalók hercegnője

1345 az év, amit írunk mikor minden elkezdődött. London volt a kezdetleges színhely, s oly mámorító volt később amilyen keserves az elején.

Szegény család volt, amibe beleszülettem, sírásó édesapa, s az akkori szokáshoz hűen az édesanya otthon tevékenykedett, egy darabig még a nemes családnál mosott is, hogy könnyebb legyen az élet. Viszont egy gyermekkel a szíve alatt nehéz más a munka a családnál, s így marad a csekély férj bevétele. Édes kislány született a családba, de hát valahogy a gyermek mindig is többre vágyott, mint a szegénységre.
Irigykedve tudta figyelni a nemes gyermekeket, akiknek mindenük megvolt. 1355 amikor valamilyen betegséget szed össze a sírásóként dolgozó édesapa, s mivel a szegénységnek akkor nagy volt a nyomora, így pár hónap után örök nyugalomra tért a család feje. Még nehezebb idők jöttek a családra, az anya dolgozott és lányát, sem kerülte el a munka, hiszen otthon tevékenykedett a ház körül, s sokszor anyjával tartott a nemesek birtokára takarítani, mosni, főzni. Itt is csak fájós szívvel tudta nézni, hogy mennyi mindenük megvan, de semmit sem becsülnek, ő persze mindent nagyon féltett volna, s vigyázott volna rá, ha csak az övéi lettek volna a dolgok.
1361 amikor magára marad a kis Nikolett, persze szerencséje van a balszerencsében, hiszen anyját elveszti, de maradhat a családnál cselédként. Ez nagy hibának bizonyult a későbbiekben. Egy éve szolgálta már a családot, a vagyonörököse, s egyben a család fia sokat szekálta Nikolettet, hiszen egy szemrevaló teremtés volt mindig is. Bolondította a lányt, hogy majd elveszi, kiemeli ebből, szeretni fogja. Semmi sem volt igaz, hiszen megnősült, egy hozzá hasonló gazdag fruskával, ekkor összetörött a lány szíve, s valami meghalt benne.
1363 egy megszokott nap, amikor a nagyasszony szobáját takarította. Véletlenül belelesett az ékszeres dobozkába, mely tömve volt arannyal, ezüsttel. Egy vékony arany nyakláncot vett ki belőle, melyen szív függő lógott, aprólékos gyönyörű munka, oly kár érte még sose volt a ládikán kívül, ki venné észre, ha hiányozna, kinek tűnne fel?
Elsüllyesztette zsebébe a vékony láncot, élete talán egyik legnagyobb hibája, hiszen a nagyasszony észrevette a dolgot. Menekülés a házból, egy nyaklánccal a zsebben, pénz nélkül, tető nélkül, minden nélkül.
Találékony volt szerencsére így pár nap alatt lábra ált, és ügyes ujjainak köszönhetően lopott. Lopott azért, hogy életben tudjon maradni, hogy legyen mit ennie, s hol aludnia. Egy idő után London nagyon is veszélyes hely lett Nikolett számára, már párszor majdnem agyonverték, vagy ágyasnak akarták eladni, amikor rajtakapták a lopáson, de mindig is hálát adott annak, hogy gyors volt, mint a nyúl. Ekkor egy lopás alatt találkozott először atyjával, a fruska szemei nagyon is elkerekedtek, amikor elkapta, mivel meglopta őt is. Ez a pasas a szívrohamot hozta rá, s miután meglopta, még figyelmeztette, hogy tűnjön el a városból. Nem nézte normálisnak a férfit, de amikor másnap a fél várost végig kellett futnia a feldühödött polgárok miatt, akkor rászánta magát a dologra.
1365 immár bejártam Anglia földjét, és mindenhol ismerték a trükkjeim, tudták kit kell keresni, ha mérget szeretnének, ha ópium kell, vagy a semmire sem jó csodaszerei, amiket méregdrágán árult a népnek. Vitték, mint cukrot, hiszen hinni akartak a gyógyulásban, így a halálukig azt képzelték, hogy jobban vannak. Közben pedig csak közönséges füveket szedett össze melyeket megszárítva csodaszerként árult. A vicces csak az volt a dologban, hogy azt hitték, komolyan hat. Szép kis vagyon gyűlt össze, mások jóhiszeműségének hála, s így utazgatva haladt a nagyvilágban Alexandria, Róma mindenhol a szélhámosságból élve. Néha mintha a lelkiismerete kísértette volna, hiszen a férfi ki jó pár éve figyelmeztette, mintha felbukkant volna olykor rémálomként kísértve.
1370 már megengedhette magának, hogy megvegye azt a sok szépet, ami után mindig csak áhítozott, saját fogadó, szép ruhák, ékszerek, de a szerelem elkerülte… a halál viszont nem. Nem a közönséges halál mely után a lélek megnyugszik, ez az a halál, amikor a lélek a pokolban ég, és a test kísért démonként. Gyönyörű nyári este volt, a csodaszerhez kotyvasztotta a krémet, hiszen a készlet már elfogyott. Atyja akkor toppant be a fogadóba, halálra rémisztette Nikolettet, hiszen minden kis mocskos apróságot tudott. Felsorolta lopásait, csalásait, tanulmányait, mindent. Félelmetes, ha valaki mindent tud, de ez…
Kérdés nélkül megmart, s léleknélküli démonná tett engem is. Lelkem meghalt a pokolban ég immár, testem még itt kísért, s a túlvilág örömeinek hódol. Írni, olvasni megtanultam még utazásaim során, atyám pedig más okkult tanokra próbált ösztönözni, s új ötletekre, hogyan lehet a halandókon élősködni, kicsalni belőlük azt, ami kell. Könyveket bújtam, festettem, gyakoroltam új erőim, új taktikákat találtunk ki, hogyan lehet pénzt keresni a halandókon, pár illúzió s már szórják is az aranyat, de így még lopni is könnyebb volt. Szabad perceimben sirattam régi mivoltom, s atyám kedvében kísértettem.
Ketten közösen beutaztuk Konstantinápolyt, Bostont visszatértünk Londonba, majd felfedeztük a mámorító Párizst a színházakkal a vérpezsdítő éjjeli élettel. Majd át Salzburgon, Bécsen egyenesen Krakkóba ott egy kisebb ajándékot egy famiíliárist kaptam a ritka gyönyörűségeim közé. 1400 atyám nyugalmat talált magának hosszú idő után már nem vágyott az útra, a új helyekre, az új gazdagságra megmaradt Firenzében magának, engem meg szabadra engedett szárnyaim bontogassam önállóan saját hibákat halmozva. Nem sok minden változott az öröklétemben, hiszen ugyanúgy csaltam, loptam és hazudtam, de semmit sem bántam meg, hisz kinek lelke sincs, annak nincs lelkiismerete sem, mi kínozhatná nappalokon át a koporsójában pihenve, álmot nem engedve szemére, lágy őrületbe kergetve.


Huszonöt év körüli fiatal vonzó nőszemély külseje az, ami rámaradt, lágy csendes hang, macskaszerű smaragd tekintet. Törékeny testén kihívó ruhadarabok, mélyvörös, fekete színben pompázva. Éjfekete tincsek lógnak kissé hullámosan egészen a derekáig. Bőre betegesen fehér, hisz már jó ideje nem látott napot. Hajában általában egy vörös rózsa díszeleg. Fegyver néhány dobótőr, melyeknek pengéi méregbe vannak mártogatva.